Ki vagyok?

Mottó:   „Aki a célt ismeri, az tud dönteni, aki döntött nyugalmat talál, aki megtalálta a nyugalmát bizonyosságban él.  Aki bizonyosságban él, az birtokolja önmagát, aki birtokolja önmagát, az jobbá teheti életét.”  

                                                                                                              Konfuciusz

                                                                                            

A polgári légiközlekedés, azon belül a légiforgalmi irányítás/repüléstájékoztatás területén eltöltött több mint 19 év után, 45 évesen döntöttem úgy, hogy coach leszek.  A tudás, a tapasztalat, amit a magyar gazdaság egy kiemelkedő vállalatánál közel két évtized alatt megszereztem, meghatározó volt számomra. Úgy gondolom, mindezeket fel kell használnom új hivatásomban is, amikor tulajdonképpen másokon kell, hogy segítsek.                                                   

A légiforgalmi irányításban megtanultam, a rendelkezésemre álló információkat mérlegelve gyors döntéseket hozni, csapatban dolgozni. Később, a légiforgalmi szakszemélyzet képzéseiért felelős területen szerzett több mint 5 éves vezetői gyakorlatom megtanított arra, hogy a hitelesség, őszinteség, a munka és a kollégák tisztelete elengedhetetlen ahhoz, hogy az általam vezetett csapat eredményes legyen.

Meggyőződésem, hogy az a szervezet, amelyben a munkatársak egyenként is sikeresek és elégedettek, pénzügyi eredményességben is sikeresebbek. Munkám során rendszeresen meg kellett küzdenem a stressz okozta kihívásokkal, valamint azzal, hogy hogyan legyek egyszerre jó vezető, családanya és feleség. A feladat nem volt könnyű, de a megoldás sem volt lehetetlen.

Hogy miért éppen a COACH pályát választottam?

Szeretek emberekkel foglalkozni. Segíteni szándékozom nehézségeik megoldásában. Hiszem, hogy - empatikus megközelítéssel - "ki tudom nyitni őket", feltárhatóak félelmeik, vágyaik, és közös munkával megoldást találunk majd azokra.

A sikert számomra az jelenti, hogy - segítségem által - ügyfeleim rátalálnak útjukra, megtalálják a helyes megoldást, meg tudnak felelni az őket ért kihívásoknak, új értelmet nyer életük.

Célom, hogy életutad feltérképezésével, újratervezésével (life- coaching) olyan támogatód legyek, aki személyre szabottan segít neked elakadásaid feloldásában, új irányok, célok meghatározásában, álmaid kiteljesedésében.

Célom, hogy a vezetői fejlesztés kipróbált módszerével (leadership - coaching) válaszokat kapjunk vezetői kibontakozásodat gátló estleges kétségeidre, hogy feloldjam dilemmáidat, hogy eljutassalak azon felismerésekhez melyek által hatékonyan tudod összefogni munkatársaidat az eljövendő új projektekben, hogy segítsek neked jobb vezetővé, jobb főnökké válni.

Célom,  hogy  a  SOTE  Selye  János  Magatartástudományi  Intézete  által  elismert,  okleveles  faszilitátoraként                                                                                                                    segítsek  a  munkád  során,  a  párkapcsolatodban,  vagy  az  életedben bárhol felbukkanó stresszhelyzetek                                                                                                                            felismerésében, hatékony kezelésében, tudományosan kidolgozott technikák alkalmazásával.

                                                                                                                   Célom, hogy pozitív energiát közvetítsek, hogy SEGÍTSEK!